Kastélykert

A kúriához tartozó park  háború után megmaradt része védettséget kapott, különösen értékes benne a hársfasor. A kastélykert színpompás fái és bokrai között tett séta önmagában kellemes időtöltést és hasznos információszerzést jelent, hiszen a különböző növényekről információs táblák adnak tájékoztatást.

A botanikai érdekességek mellett a látogatók számára kialakított attrakciók teszik izgalmassá a látogatást: a kúria mellett található kiszolgáló épületben korabeli berendezési tárgyakat bemutató cselédszoba és konyha valamint egy korabeli garázs kapott helyet.

Autó

Dr. Kállay Miklós első autója egy szürke Fiat volt. Szeretett vezetni, egyszer Székely környékén egy homokversenyen is részt vett a többi urasággal együtt. A család tulajdonában volt egy fekete, lenyitható tetejű, nyitott Ford is, a három Kállay fiú ezen tanult meg vezetni a sofőrtől, Jaroscsák Andrástól. Édesanyjuknak egy osztrák Steier kocsija volt, amit a fiai rendszeresen kölcsönkaptak tőle. Jaroscsák András az 1930-as évek közepén meghalt, utóda Béda Mihály lett, aki Semjénben látott el sofőri és inasi feladatokat.

Ma a kiszolgáló épületben lévő garázsban áll a kúria egyik legnagyobb büszkesége, egy eredeti 1931-es Ford A modell, mely a boldog békeidőket hivatott felidézni. Azok a vendégek, akik nem elégszenek meg a látvánnyal, külön díj ellenében ki is próbálhatják ezt a különleges autó matuzsálemet.

 

 

Játékok a kastélykertben

A hangulatos, különleges növényekkel díszített pihenőparkban sétányok vezetnek a zenepavilonhoz, a régi idők focipályájához és a teniszpályához. A parkban a gyerekek a régi játékszerek segítségével időutazást tehetnek a múltba, várja őket egyebek mellett a méta* és bige**. Az egyik sétányon található az autentikus kerékpárok és egyéb korhű járművek bemutatója, ahol az eszközöket kis is lehet próbálni.

* Hagyományos magyar labdajáték, amelyet két, tíz-tizenöt főből álló, ütőkkel felszerelkezett – többnyire gyerekekből, diákokból álló – csapat játszik.

** 5-10 cm hosszú, 3-4 cm átmérőjű, mindkét végén kúposra faragott botocska végére egy másik, hosszú bottal rácsapnak, az felpattan, majd még a levegőben újra el kell találni és minél messzebbre, vagy adott célba ütni.

Kápolna

Miután Kállay Miklós családjának birtokába került a kállósemjéni kúria, első intézkedéseinek egyike a családi kripta megépítése volt a kúria parkjában.

A nyíregyházi temetőből áthozatta szüleinek földi maradványait és úgy tervezte, hogy testvéreivel együtt az ő végső nyughelye is a kápolna kriptája lesz. Erre azonban sokáig kellett várnia a miniszterelnök leszármazottainak, hiszen emigrációban hunyt el 1967-ben és csak 1993-ban hozták haza hamvait, hogy mégis Kállósemjében leljen örök nyugalomra.